A Plazma Pont 300 ezer forinttal segíti a szegedi gyermekintenzív osztály kis betegeinek gyógyulását a Dr. Tekulics Péter a Gyermekekért Alapítványon keresztül. Az adományt elsősorban modern infúziós pumpákra költi az osztály.

– 15-20 éves infúziós pumpáink vannak, de abból sincs elég. Gyakran egy betegnél egyszerre 10 pumpára van szükség. Egyenként félmillió forintba kerülnek, de ezekre mindenképpen költeni fogunk – tájékoztatott dr. Tajti Zsanett szakorvos, egyetemi tanársegéd, aki Benke Józsától, a Plazma Pont centrumvezetőjétől és dr. Gyimesi Hilda vezető főorvostól a gyermekintenzív osztályon vette át a 300 ezer forint értékű vouchert.

Dr. Tajti Zsanett elmondta, a szegedi gyermekintenzív osztály 17 szakdolgozóval, 4 szakorvossal és 8 ággyal várja a például súlyos balesetet szenvedett, véralvadási problémával küzdő vagy sürgősségi ellátást igénylő leukémiás gyerekeket egészen 18 éves korukig. Az osztályon még vesedialízist is végeznek.

A szegedi Plazma Pont azt hirdeti, aki plazmát ad, életet ment! Március 16-án zárult le az egy hónapig tartó kupongyűjtés, melynek keretében minden Plazma Pont látogató 100 forinttal támogathatta a szegedi gyermekintenzív osztály kis betegeit. Így nemcsak a vérplazmájukból készült gyógyszerekkel, hanem az új infúziós pumpákra fordítandó adományukkal is segítik a gyermekintenzívet.

A Plazma Pont recepcióján kapott, 100 forintot érő plazmás kuponokat gyűjtőurnába dobhatták az adakozó kedvűek. Összesen 2532 kupon került az urnába, illetve ennyiszer 100 forint. Ezért felkerekítve 300 ezer forintot adományozott a Dr. Tekulics Péter A Gyermekekért Alapítványnak.

A szegedi Plazma Pont már 3 éve támogatja a szegedi gyermekintenzív osztályt. Az áprilisi Intenzív Sportnapon is szépen gyűltek a forintok. Ha elegendő pénz összejön, modernebb betegmegfigyelő rendszerre, monitorokra, pumpákra, illetve az egész osztály általános felújítására fordítják. Eddig hat új ágyat vettek, újraélesztős kocsikat minden terem kapott.

– Az új eszközökön kívül a segítő szándékúak vérplazmájukkal is támogatnak bennünket. A plazmából életmentő gyógyszerek készülnek, mint például immunglobin- és alvadási faktor készítmények, melyeket az intenzív osztályon is gyakran használunk – mondta dr. Tajti Zsanett.

Vérplazmánkat évente akár 45-ször is leadhatjuk – feltéve, ha alkalmasak vagyunk rá. A mesterséges úton elő nem állítható fehérjéket tartalmazó folyadék a gyógyszergyártáshoz nélkülözhetetlen. A magyar betegek gyógyszergyártásához évente több tízezer plazmaadóra van szükség. Egy immunvédekezési zavarral született beteg 1 havi gyógyszeréhez 10 plazmaadó, 300 magyar betegéhez évente legalább 40 ezer donor segítsége kell.