A Plazma Pontoknál nem csak a plazmából készült életmentő gyógyszerekkel igyekszünk segíteni a rászorulókon, de más területeken is törekszünk támogatni azokat, akiknek szüksége van rá. Ezért fogadtuk különösen nagy örömmel az Aurora Film és Színház Egyesület támogatói felkérését, melynek célja olyan hátrányos helyzetű fiatalokkal megismertetni, megszerettetni a film- és színházművészetet, akiknek életkörülményeikből adódóan sajnos nincs lehetőségük egy ilyen társulat tagjává válni. Vállalatunk jelentős összeggel támogatta az előadás létrejöttét.


Az egyesület egy olyan produkciót hozott létre, amelyben profi színészek mellett gyermekotthonban élő gyerekek is szerepelnek. A gyerekek a próbákért és az előadásokért ugyanúgy fizetést kapnak, és az előadások jegybevételéből rendszeresen támogatják azon gyermekotthonokat, ahol a gyermekek élnek. A színdarabot valós események ihlették, illetve a NENESZ Egyesület által kiadott “Emlékszem. Megérintett.” c. könyv is alapjául szolgál, amely szintén gyermekotthonban élő gyermekek történeteit dolgozza fel. Az darabot 2021-ben mutatták be először, azóta több alkalommal is látható volt már a színpadokon.

Kollégáink is nagy örömmel vettek részt az előadásokon, igazán mélyen érintő élményekkel gazdagodhattunk a színvonalas produkció által. A projekt weboldalán a jegyvásárlási lehetőség mellett számtalan információ áll a rendelkezésére a színdarab hátteréről, ám mi mégis szerettük volna megszólaltatni az egyik stábtagot. Kreszner Zsófia projektvezetőt kérdeztük.


Plazma Pont: Hogyan, kinek a kezdeményezésére jött az inspiráció, az ötlet a darab létrehozásához? Van-e kifejezetten olyan cél, amit szeretnétek vele elérni?

Kreszner Zsófia: Az ötlet az enyém volt. Kb 3-4 évvel ezelőtt döntöttem el, hogy belevágok. Egyszer az egyik barátom megosztotta velem a legbensőbb titkát, hogy önszántából bevonult egy gyermekotthonba, miután a szülei az ő rábeszélésére lemondtak a gyámságáról. Tulajdonképpen a mai napig nem múlt el a benne munkálkodó düh és harag, mindazonáltal csillogó szemekkel beszél az ott töltött éveiről. Például arról, hogy gyerekszereplőként bekerült a Budapesti Operettszínház Valahol Európában című musicaljébe, ami sokat segített neki önértékelése helyreállításában. Később televíziós műsorvezetőként vált ismertté, évek óta pedig azon fáradozik, hogy az említett musicalből filmet készíthessen. Nos, ez a történet indított el az úton.


P.P.: Hányan vettek részt eddig az előadásokon?

K.Zs.: 3 előadásunk volt eddig, kettő a Táncosok Klubjában, és egy a Katona József Színházban. Összesen kb 380-400-an látták eddig.


P.P.: Láttuk, hogy számtalan vállalat és híresség, pl. Tilla is támogatott Benneteket. Ők hogyan kapcsolódnak az ügyhöz? Van még lehetőség támogatóvá válni? Hogyan?

K. Zs.: A többségüket mi kerestük meg, de akikhez eljutott az üzenetünk, ott nem is volt kérdés, hogy segítenek-e. Jelenleg azzal tudnak minket támogatni, ha eljönnek minél többen az előadásainkra, és viszik az előadás és a projekt jó hírét. :)

          

Remek hír, hogy az előadás idén is megtekinthető, legközelebb május 6-án 19:30-tól lesz látható a Vígszínház Házi Színpadán. A darabot minden érdeklődőnek szívből ajánljuk!


További információ és jegyértékesítés a színdarab weboldalán érhető el.